Kun Bea
Bemutatkozás
Kun Beatrix vagyok 1962-ben születtem. Már gyerekkoromban rendkívül vonzódtam az állatokhoz. Első nagy tettem 5 évesen követtem el, mikor is 2 pici néhány napos csepp cicuskát a szomszédunk szoptatós anyakutya házába csempésztem. Egy „játszótéri” keverék kutyusról volt szó és rábeszélésem eredménye dicséretes volt, mert vállalta a két árva cica felnevelését és kölykeivel együtt szoptatta. A dolog fintora, hogy ez a kutya a saját gazdáit nem engedte az alom közelébe, miközben engem macskástól szívesen látott az ólban. Sikerélményem egy életre meghatározta kötődésemet az állatokhoz közülük elsősorban a kutyákhoz mindenek felett pedig a német juhászkutya fajtához. Mikor önálló lettem „anyagilag” felnőttként felelősségteljesen vállaltam kutya tartást.
Elmentem néhány tenyésztőhöz, hogy kiskutyát vásároljak. Az egyik helyen a bőséges kölyök választék ellenére megtetszett egy láncra kikötött 2 éves is elmúlt dühöngő vadállatnak tűnő, őrjöngő kan kutya. Az első ami vezérelt eme megfontolásban, hogy bántott a kutya életkörülménye láncra verve ház nélkül. A múltjáról annyit lehetett tudni, hogy problémás viselkedése miatt többször visszavitték a tenyésztőhöz. Döntöttem és vittem büszkén haza a hatalmas félelmetes „bűnözőt”! Két kisfiam akkor 1 és 2 évesek voltak. Többen figyelmeztettek, bátorságom túlzás – milyen anya az ilyen aki kockára teszi gyerekei életét.
A” dühöngő őrült” már első nap tudta mi a dolga, az 1 évest segítette járni tanulni. Szőrén, fülén, farkán kapaszkodva tipegett a fiam és ha elesni készült a baba, oldalát hozzányomva támaszt nyújtott a gyermeknek. Az idősebbikkel felváltva apportírozták a játékokat. Hol a gyerek dobta ki a járókából, hol a kutya dobta vissza a járókába, hogy visszaadhassa a picinek. Még a marhacsontot is kivehették a szájából a gyerekek. Más esetben viszont, amikor két idegen bemászott a kerítésen „falhoz állította őket” és pont olyan rémisztően viselkedett, mint ismeretségünk hajnalán. A húgomat egy utcai incidens során négy agresszív suhanctól védte meg. Az egyik támadó torkának ugorva fellökte, majd az embert mellső lábaival a földön tartva addig hörgött a többiekre míg futásnak nem eredtek. Senkit nem harapott meg! Csak fellökte és erejével fenyegetett, őrzött. Ilyen, és hasonló élmények győztek meg a német juhászkutya értelméről, magas fokú intelligenciájáról. Azóta is mély szeretetet, tiszteletet és megbecsülést érzek e fajta iránt. Lankadatlan az érdeklődésem, egyre többet akarok tudni, érezni és tapasztalni velük kapcsolatban. Tapasztalataimból interjút készítettek a Bea-kutyások, ezekben igyekszem a lehető legtöbb ismeretet átadni erről a csodálatos fajtáról.
